|
Az új logisztikai koncepcióra alapozó központi alkatrészraktár építése előreláthatólag ez év őszén kezdődik el és 2013 évvégére készül el. A teljes beruházási költség közel 35 millió euro. „Az új központi alkatrészraktár és az optimalizált alkatrészellátás olyan jövőbe mutató beruházás, amely 365 napon keresztül 24 órás készenlétet biztosít, ezáltal egy fontos mérföldkő a még gyorsabb és hatékonyabb alkatrészellátás érdekében. Ez egy alapvető sikerfaktor az ügyfelek elégedettségéhez és vállalatunk tartós növekedését erősíti”- nyilatkozta Hans-Georg Frey, a Jungheinrich AG igazgatótanácsának elnöke.
A Jungheinrich jelenlegi alkatrészellátását három raktár biztosítja, egy a Hamburg melletti Norderstedt-ben (1984 óta), egy a dél-badeni Lahr-ban (2001 óta) és egy Szlovákiában, Pozsonyban (2007 óta). Ezen raktárak kapacitása az alkatrészigények előre jelzése szerint 2014-re már nem lesz elegendő. Részletes előzetes vizsgálatok azt mutatták, hogy a meglévő telephelyek bővítése nem felelne meg a jövőbeni követelményeknek. Így az eddigi norderstedti telephely alkatrészraktára és irányítása átköltözik majd az új központi alkatrészraktárba. A költözés 230 munkavállalót érint, akiknek az új telephely hosszútávú biztos foglalkoztatást jelent.
A Jungheinrich nemzetközi tekintetben a piacvezető vállalkozások közé tartozik anyagmozgató gépek, valamint raktári- és anyagmozgatási rendszerek területén. A Jungheinrich olyan, saját termékeket előállító logisztikai szolgáltató vállalattá nőtte ki magát, amely ügyfeleinknek átfogó termékpalettát kínál anyagmozgató berendezésekből, raktári állványrendszerekből, ezen kívül az üzemen belüli logisztika tejes vertikumára kiterjedő szolgáltatásokat nyújt. A Jungheinrich részvényei minden német tőzsdén forgalomban vannak.
Kérdéseivel forduljon hozzánk:
Jungheinrich Hungária Kft.
Wagner Lívia
Marketing referens
Tel.: +36 23 531-552
Fax: +36 23 531-501
livia.wagner@jungheinrich.hu
www.jungheinrich.hu
|