Stage Vontatótargincás szerelvény-pótkocsi

Vontatótargoncás szerelvény-pótkocsi

Vontatmányok minden kihívásra

Egy vontatóból és legalább egy, de általában több pótkocsiból áll. Alkalmas olyan feladatra is, ha a raktárból illetve a termelésből különböző terheket kell kiszállítani, mivel egy szerelvény különböző pótkocsikból állhat.

Éppen a Just-in-Time-gyártásban döntő a gyártógépek egy pontosan ütemezett anyagellátása és a göngöleg elszállítása. A hagyományos targoncák ilyen feladat esetén hamar elérnék kapacitásuk határát, hiszen egy vontatótargoncás rendszert csak több villástargoncával lehetne kiváltani. Ez nagyobb beruházási illetve további költséget jelent, ezen kívül a nagyobb forgalom nagyobb balesetveszélyt is magában rejt. A vontatmányok alkalmazása jelenti az igazi alternatívát, hiszen több rakomány halad egymás mögött, a különböző kocsikon nagyon változatos árukat lehet szállítani, mindez pedig kis költséggel és kis forgalommal történik.

Pótkocsi: két verzió, sok alkalmazási lehetőség

Pótkocsijainkkal a legkülönfélébb terheket szállíthatja. Ennél két alapváltozat között választhat: Portál (GTP változat) és E-Frame (GTE változat). Amit a hosszú időre visszanyúló tapasztalatunk is igazol, a speciális alkalmazások speciális targoncákat kívánnak meg. Ez különösen olyan alkalmazás esetén érvényes, melyeknél speciális üzemi szállítási igények, szokatlan rakományok vagy bonyolult belső elrendezés van, ahol az alapkivitelű gépekkel a munka nagyon nehéz lenne. Ezért a pótkocsijainkat az egyéni alkalmazásokhoz igazítjuk. Így egyesítjük a sorozatgyártás minőségi és gazdaságossági jellemzőit ügyfeleink egyéni igényeivel. Ezt a Jungheinrich termékválaszték konzekvens modellválasztéka teszi lehetővé.

A robosztus portál kivitelű pótkocsik (GTP 110/210/216) nagy, nehéz – akár 1.600 kg tömegű – terheket képesek rugalmasan és gazdaságosan szállítani. A vontatmány mindkét oldalról rakodható, ennek köszönhetően váltakozó irányban is ugyanaz a vontató használható. Az ipari kivitelű pótkocsik két különböző kormányzással rendelhető: választható egyszerű kormány- és támasztógörgő megoldással, vagy nyomkövető kivitelben a szűk helyeken történő alkalmazáshoz, ahol minden kerék kormányzott. Ez jól kézbentartható megoldást eredményez. 

A kompakt és könnyen kezelhető E-Frame pótkocsi (GTE 106/212/312) is alkalmas nagy és nehéz terhek akár 1.200 kg tömegű – mozgatására, mely gépalkatrészek raktárból a szereldébe történő kiszállítása esetén alkalmas. Az alkatrészeket rakodólapon (nagy méretű egységrakományok) szállítják, a vontatmányok terhelése alacsony használhatósága rugalmas. A GTE a rakatfelvétel iránya szerint tetszőlegesen kombinálva lehet összekapcsolni, ezáltal a ki- és berakodás mindkét oldalról megoldható. A középen lévő tengely jó nyomkövetési jellemzőket tesz lehetővé: Hosszú szerelvények és szűk helyviszonyok esetén is a pótkocsik követik a vontató által meghatározott utat. Így a vezető a folyosón belül és kívül biztonságosan haladhat és szükség esetén az akadályokat is ki tudja kerülni. A rá- és lecsatlakozás egy szempillantás alatt megvalósítható. 

Egy átfogó portfolió az egyes termékekből kiindulva

Az egyedileg az Ön igényeire szabott vontatótargonca pótkocsik természetesen a megfelelő vontatóval rendelkeznek, de villástargonca pótkocsiként is alkalmazhatók, ugyanúgy mint a komplett megoldások: teljes körű raktártervezés, az állvány és a targonca „kéz a kézben” egy rendszerként dolgozik. Ésszerű nagy igénybevételnél fixen meghatározott, ütemezett folyamatok - például gépek ellátása és újrahasznosítása esetén. Itt lehetőség kínálkozik rá, hogy a vonattókat a vezérlőrendszerrel összekapcsolják. Rendszer tanácsadónk pontosan ezen a ponton kezd. Eszközöket és útvonalakat mutatunk, amelyek révén a gyártási folyamatok kisebbek és hatékonyabbak lehetnek. A termékekhez és rendszerekhez tartozó szervizzel együtt a Jungheinrichtől minden egy kézből megkapható.